A nagy sikerre való tekintettel idén is megrendeztük az olaszrizlingjeink házasításainak versenyét. Első nekifutásra azonban nem tudtunk eredményt hirdetni, mert a korábbi évek vigyorgásra késztetős feltétel rendszere több jelöltnél is bejelzett. Kénytelenek voltunk a továbbjutókat újra pályára küldeni és így a leszűkített mezőnyből végül sikerült kiválasztanunk, hogy mivel rukkolunk elő ebben az évjáratban.

Persze egy kicsit finomabbra is kellett hangolnunk ehhez a kiválasztás módszerét, mert különben újra és újra döntésképtelenre vigyorogtuk volna magunkat, pedig a Csíz borunk a Borházunknál nagyon is komoly tétel.

Erről többet pedig a pincénknél hallhattok, ha felkerestek minket.

About the Author

Csapó Zoltán

A Borbora Borház vezetője, és egyik bloggere